Miért szeretem? – Gmoser Vilmos
A hét verse

Miért szeretem? – Gmoser Vilmos

Ezen a héten Gmoser Vilmos, a kiskunhalasi művészeti iskola fafúvó tanára mondja el, miért áll hozzá közel az alábbi költemény.
Gréta, a sportnagykövet
Sport

Gréta, a sportnagykövet

Szilvási Gréta, a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzője, a Bibó István Gimnázium diákja is bekerült a négy új, fiatal sportnagykövet közé. Az elismerés mellé nagy összegű sportszer- és sportruházat vásárlási utalványt jár, valamint – a kísérőjükkel együtt – egyéni sportágukra kiterjedő éves utasbiztosítást is kapnak a kiválasztottak. A sportnagykövetek és szüleik munkáját a program pszichológusa és sportorvosa is segíti.
Pásztorélet
Kultúra

Pásztorélet

Pásztorkodás – Az élő hagyomány címmel új időszaki tárlat várja a látogatókat a Végh-kúriában, a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. A megnyitót szerda este tartották. Senki sem született pásztornak, hanem magától lett az. Aki ezt választotta, szabad ember lehetett. Csak a számadótól függött. A Végh-kúriában bemutatott anyag a Magyar Mezőgazdasági Múzeumból való. Az időszaki tárlat kurátora: Vörös Éva és dr. Szőllősy Gábor. A kiállítás főszereplői: gulyások, csikósok, juhászok, kanászok. Képek és használati tárgyak elevenítik fel sajátos munkáikat.
Itt a vakáció
Közélet

Itt a vakáció

Már sehol sem tanultak. Elérkezett a diákok nagy napja. Június 15-ével véget ért a tanév és ezzel kezdetét vette a vakáció. .Az iskolák táborokat szerveztek a vakációra és közös összefogással lesz napközi is, aminek a Központi iskola ad otthont. Ez nagy segítség azon szülők számára, akik máshogy nem tudnának felügyeletet és elfoglaltságot biztosítani gyermekeiknek.
(►) Diák, felnőtt együtt tornázott
Közélet

(►) Diák, felnőtt együtt tornázott

Májusban az eső elmosta a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium diáknapját, ahol a gasztronómia mellett a mozgás is fontos szerepet kapott volna. Akkor az a döntés született, hogy a tanév utolsó napján bepótolják a programokat. Ma reggel sem kedvezett az időjárás a szabadtéri eseménynek, ettől függetlenül a tekós diákok és pedagógusaik együtt tornáztak az intézmény sportcsarnokában.
Megújult a Patkó utca
Közélet

Megújult a Patkó utca

Egy újabb halasi földes utca került jobb, járhatóbb állapotba. Igen rossz volt már az út, ezért kellett sort keríteni a javítására. A napokban az Átlós utcáról nyíló Patkó utcában dolgoztak a Halasi Városgazda Zrt. munkatársai.
Már aszfaltozzák az 53-ast
Gazdaság

Már aszfaltozzák az 53-ast

Húsz kilométer hosszan újul meg az 53-as főút, a kivitelezők jól haladnak a munkálatokkal. Több szakaszon már az aszfaltozás zajlik, a tervek szerint a jövő hónap közepére elkészül a kivitelezés. Addig is fokozott figyelmet kérnek az autósoktól Kiskunhalas és Soltvadkert között.
Az öröm halasi éjszakája Bordeaux-ban
Sport

Az öröm halasi éjszakája Bordeaux-ban

- Nehéz szavakkal leírni a hangulatot, azt az örömöt, ami körbevett minket a Bordeaux-i éjszakában. A stadionba több ezer magyarral együtt sétáltunk, már ez is hatalmas élmény volt. Az első magyar gól után pedig elszabadultak az érzelmek - tudósította a Halasmédiát Vincze István a franciaországi Európa-bajnokságról, miután a magyar válogatott 2-0 arányban legyőzte Ausztriát. Tegnap és még ma reggel is Kiskunhalas focilázban égett.
Remek hangulatú találkozó volt
Közélet

Remek hangulatú találkozó volt

Úgy, mint az elmúlt több mint 20 évben, most is a Kiskunhalasi Mozgáskorlátozottak Egyesületének szervezésében valósult meg városunkban a Dél-Alföldi Regionális Esélyegyenlőségi Nap. A térségből több mint 230-an fogadták el a meghívást a már hagyományosnak számító találkozóra.