Ezrek a Szüreti Napok fináléján
Közélet

Ezrek a Szüreti Napok fináléján

Vasárnap késő délután elérkezett a búcsú pillanata, véget ért a 37. Szüreti Napok. A programdömping utolsó óráiban  a motoroké, autóké, veterán traktoroké volt a figyelem, az iskoláké, a helyi tánccsoportoké, egy divatbemutatóé pedig a színpad is. Dér Heni fellépésére nagyon sokan voltak kíváncsiak, ismét benépesült a főtér. A szervezők nevében Szőke Sándor, a Városért Közalapítvány elnöke azt mondta, hogy jó volt látni ennyi embert egyszerre a Szüreti Napokon.
Szivárványos délelőtt, Lyrai dallamok
Közélet

Szivárványos délelőtt, Lyrai dallamok

A Szüreti Napok fináléjához közeledve is egymást érik a programok Kiskunhalas főterén. A nagyszínpadon a Szivárvány Bábszínház előadását nézték meg a gyerekek és szüleik, majd a Lyra rendhagyó koncertje következett, az idén 40 éves zenekar ezúttal vendégeket is hívott. Közben a Közösségek Házában nagy sikere van a retro számítógépes kiállításnak és gyűlnek a színes rajzok a Sétáló utcai kerítésen is. De még nincs vége...
Folk, divat, tánc, zene
Kultúra

Folk, divat, tánc, zene

A folk, az ehhez köthető divat, zenével, dalokkal és kerettörténettel fűszerezve. A halasi Borudvar közönsége egy különleges bemutatót láthatott. A A lengyeltótiban élő Rimóczi házaspár Hajni és Laci viseletkészítéssel foglalkoznak több mint egy évtizede. Az élőzenés folkutazáson igyekeztek minél több viseletet felvonultatni, hogy a laikus emberek is lássák: nem csak a kalocsai- és a matyóviselet magyar. A másfél órás produkció nagy sikert aratott.
Janka EB-ezüstöt nyert váltóban
Sport

Janka EB-ezüstöt nyert váltóban

Európa-bajnoki címe után váltóban is remekelt Juhász Janka a nyíltvízi  A nemzeti csapat a 4x1250 méteres számban minimális, alig 0,6 másodperces (!) különbséggel szorult a második helyre a spanyolok mögött. A magyarok 3750 méternél a harmadik helyen álltak, de egy fantasztikus hajrával majdnem sikerült az élre kerülni. Juhász Adél a 17-19 évesek mezőnyében úszott, a magyar válogatott tagjaként. A 4x1250 méteres távon a csaapt negyedik helyen zárt. 
Cigány emlékhelyet szenteltek
Közélet

Cigány emlékhelyet szenteltek

Halason van az ország egyetlen olyan cigány emlékhelye, amit azon már elhunyt személyek tiszteletére emeltek, akik sokat tettek a cigányság felemelkedéséért. A Tó utcai Cigány Közösségi Háznál tavaly avatták fel az emléktáblát, most pedig a katolikus egyház közreműködésével felszentelték.
Magdi, ez felejthetetlen volt!
Közélet

Magdi, ez felejthetetlen volt!

Talán még sohasem voltak annyian Kiskunhalas főterén egyszerre, egy időben, mint Rúzsa Magdi koncertjén. Az énekesnő és zenekara pedig kitett magáért, bő másfél órát töltöttek a színpadon, és senkiben sem hagytak hiányérzetet. Egy remek koncert, a szimpatikus, a közönséget maximálisan kiszolgáló művésztől, akitől ha érzelmi húrokat penget, ha kőkemény rockot énekel, borsódzik a bőr és bizsereg a szív.
Ádám, a mozi teraszán
Közélet

Ádám, a mozi teraszán

Különleges meglepetés volt Szabó Ádám koncertje, aki a mozi árkádjának tetejéről adta koncertjét a 37. Szüreti Napok programsorozatában. A délután a népi hagyományok ápolásáé volt, a  színpad előtt pedig a Langaléta Garabonciások szereztek felnőtteknek és gyermekeknek vidám pillanatokat. Ahogy telt az idő, egyre többen lettek a téren, szinte hömpölygött a tömeg az árusok és a vendéglátósok standjai előtt.
A legszebb halasi termések és konyhakertek
Közélet

A legszebb halasi termések és konyhakertek

A halasi kertbarátok nyitották a Halasi Szüreti Napok szombati programkavalkádjának a sorát. A Szathmáry Sándor Kertbarát Egyesület sátra idén a Sétáló utcai Közösségek Házának udvarában kapott helyet.
Micsoda menet volt!
Közélet

Micsoda menet volt!

Több mint másfél órán át hömpölygött végig a Kossuth, majd a Köztársaság utcán a szüreti menet. Lovasok, fogatok, általános és középiskolás diákok, népművészeti együttesek, sportegyesületek, közösségek vonultak együtt, hogy aztán több alkalommal is bemutatókkal kápráztassák el a közönséget. Az útvonalon végig tömegek várták őket, a főtéri beérkezésre pedig ezrek töltötték meg a színpad előtti területet. Az ünnepélyes megnyitón Bányai Gábor országgyűlési képviselő emelte ki a halasi szüreti napok jelentőségét.