Jól ismert hangok és új tehetségek
Kultúra

Jól ismert hangok és új tehetségek

A Halas Televízió stábja idén is megrendezte a Pont Karaokeversenyt, mely a műsor történetében már a nyolcadik volt. Az előválogatók izgalmai után szombat délután eljött a döntő, ahol összesen tizennégyen állhattak közönség, valamint zsűri elé a kamerák kereszttüzében. A remek hangulatú verseny bőven tartogatott meglepetéseket a jelenlévőknek.
... hogy csináljak bolondságot...
Kultúra

... hogy csináljak bolondságot...

Akik sűrűn járnak a Szabadkai út és Szent György tér kereszteződésében megszokhatták, hogy szinte a hét minden napján népzene hallatszik ki a termekből, több generáció táncosai váltják egymást a próbákon. Ez a hétvége azonban még különlegesebb a többitől, hisz a Kiskun Táncegyüttes szervezésében „maratoni” táncpróba zajlik, ezekben az órákban is.
Szörnyethalt a mozdony elé hajtó autós
Sziréna

Szörnyethalt a mozdony elé hajtó autós

Személyvonattal ütközött egy gépkocsi szombat este Soltvadkerten, a Vágóhíd utcai vasúti átjáróban. A balesetben az autó vezetője életét vesztette. A kiskőrösi és a soltvadkerti tűzoltók vágták ki a roncsból az áldozatot, egy 73 éves helybéli nőt.
Lefoglaltuk a (Kun)szállást
Sport

Lefoglaltuk a (Kun)szállást

Háromgólos előnyt harcolt ki 45 perc alatt a Faddikorr-Kiskunhalasi FC Kunszálláson, de a második félidőben szorosabb volt a meccs, de egy gól megmaradt az előnyből. Fontos három pontot szerzett idegenben a csapat, amely Tóth István edzővel a második sikerét aratta.
RFC: ez ötös volt!
Sport

RFC: ez ötös volt!

Jó hangulatú, rendkívül sportszerű mérkőzést vívott egymással a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság két halasi csapata. A Szilády RFC és a KFC II-Spartacus csatájából az előbbi került ki győztesen, igazolva ezzel az előzetes papírformát. Az RFC öt gólt rúgott ellenfelének, amely több rutinos játékost is felvonultatva szépen küzdött a 90 perc folyamán.
1956-ra emlékezünk
Közélet

1956-ra emlékezünk

Napokkal ezelőtt megkezdődtek Kiskunhalason az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója kapcsán a megemlékezések, a városi ünnepség vasárnap lesz, délelőtt 10 órától. Beszédet mond Zétényi Zsolt jogász, aki 1990-1994. között országgyűlési képviselő volt.
Elismerték a halasiak munkáját
Sziréna

Elismerték a halasiak munkáját

Kiskunhalasiak munkáját ismerte el a megyei katasztrófavédelmi igazgató. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából ünnepi állománygyűlés volt Kecskeméten. Farkasinszki Lóránt ezredes, megyei igazgató megköszönte az elmúlt időszak kiemelkedő szakmai munkáját.
RFC vagy KFC?
Sport

RFC vagy KFC?

Csúcsrangadó lesz a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban, nem is akármilyen. Két halasi csapat összecsapása különlegesnek ígérkezik. Az eddig veretlen Szilády RFC és a KFC II-Spartacus találkozójára készül már hetek óta mindkét együttes. Az RFC-nek eddig sokkal jobban megy a bajnokságban, de egészen biztos, hogy erre az alkalomra a Szpari is összekapja magát.
A gulág halasi áldozataira emlékeztek
Közélet

A gulág halasi áldozataira emlékeztek

A Szovjetunió munkatáboraiba hurcolt félszáz kiskunhalasi emlékét mától tábla őrzi a vasútállomás falán. A Pásztortűz Egyesület szervezésében megtartott ünnepség és konferencia az országos emlékév része volt. Az avatón Rétvári Bence parlamenti államtitkár úgy fogalmazott, a halasi civil szervezet volt a legaktívabb a rendezvényeivel ebben a témakörben. Bányai Gábor Kiskunhalas megválasztott országgyűlési képviselő szerint a halasi vasútállomás épülete a helyiek számára különös jelentőséggel bír, mert történelmi események helyszíne volt. Fülöp Róbert polgármester bejelentette, hogy jövőre emléket állít a város a kommunizmus áldozatainak is.