Mozdonyavató lesz
Közélet

Mozdonyavató lesz

Fantasztikus munkát végeztek a Kandó Kálmán Vasútbarátok Egyesületének tagjai. Vállalásuknak megfelelően, saját erőből, több generáció összefogásából teljesen felújították az állomás előtt álló 375 583-as pályaszámú gőzmozdonyt. A halasiak nagy rokonszenvet tápláltak a csapat iránt, amelynek hála, megszépült a lokomotív. Szombaton 11 órakor ünnepélyes körülmények között avatják majd fel. 
Halasi értékek a múltból és a jelenből
Kultúra

Halasi értékek a múltból és a jelenből

Zene és vers várt az érdeklődőkre szerdán este a Közösségek Házában. A kiskunhalasi Protestáns Művészeti Napok keretében ezúttal a zenés költészet szerelmeseit szólították meg.
Stróbl kurzus a lovasiskolában
Sport

Stróbl kurzus a lovasiskolában

Két napos intenzív díjugrató elméleti és gyakorlati kurzust tart november 2-3-án Stróbl Dorottya lovas szakedző, a Magyar Lovas Szövetség főtitkára Kiskunhalason, a Hirling József Lovasparkban.. A két napos program során környékbeli edzők és lovasok mélyednek el a díjugrató szakma elméleti és főleg gyakorlati kérdéseiben. A lovasok tudásszintjük szerinti csoportokba osztva másfélórás gyakorlásokon vesznek részt a neves lovas szakedző irányításával. A kétnapos képzésre főleg a délalföldi régió sportlovasai és edzői érkeztek városunkba tudásukat fejleszteni.
1956 halasi vezéralakjára emlékeztek
Közélet

1956 halasi vezéralakjára emlékeztek

Hatvan évvel ezelőtt, november 1-én népszavazás volt Halason. Ezzel a város beírta magát az ország ’56-os történetébe. Mintegy 16 ezer ember adta le voksát, volt körzet ahol száz százalékos részvételi arányt regisztráltak. A voksolás elsöprő 76 százalékos kisgazda győzelmet hozott. Erre az eseményre az ’56-os programsorozat keretében Halas minden évben megemlékezik.
Készüljenek fel rá, hogy nem mindig lesz víz!
Közélet

Készüljenek fel rá, hogy nem mindig lesz víz!

Folytatja a bekötővezetékek cseréjét a Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. A város tíz körzetét, utcáját érinti az összesen 100 darab bekötővezeték cseréje.
(►) Bemutatkozik a Martonosi Pál Városi Könyvtár
Kultúra

(►) Bemutatkozik a Martonosi Pál Városi Könyvtár

Tudja-e Ön, milyen hosszú úton kell végigmennie egy kiadványnak, míg kikerülhet a Martonosi Pál Városi Könyvtár olvasótermeibe? Látta már, hová kerülnek azok a könyvek, amiket már ritkábban kölcsönöznek az olvasók? Mit gondol, hogyan digitalizálnak 100 évnél is régebbi folyóiratokat? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat az, aki megnézi rövid kis videónkat, mely a városi könyvtárt mutatja be egészen új szemszögből.
Édesség extrákkal
Receptek

Édesség extrákkal

A klasszikus tejberizst bizonyára Önök is számtalanszor elkészítették már odahaza. Ha azonban egy kicsit szeretnének elrugaszkodni a megszokott ízvilágtól, válasszák e heti ajánlatomat, ami még finomabbá varázsolja ezt az édességet.
(►) Sokan keresték fel elhunyt szeretteik sírját
Közélet

(►) Sokan keresték fel elhunyt szeretteik sírját

Minden halasi temetőnél nagy volt a forgalom az elmúlt napokban. Sokan látogattak ki a sírkertekbe, hogy virágokkal mécsesekkel emlékezzenek szeretteikre. Videónkból megtudhatják, hogyan vélekednek az árusok és a temetőbe érkezők erről a néhány napról.
Egyházi szertartások Mindenszentekkor
Közélet

Egyházi szertartások Mindenszentekkor

Megteltek a parkoló helyek, sőt a környező utcákban is rengeteg autóval találkozhattak a járókelők a Római Katolikus Temető környékén Mindenszentek napján. A családok elhunyt hozzátartozóik sírjához látogattak ki egész nap. A Kiskunhalasi Római Katolikus Főplébánia által, a temető ravatalozója előtt rendezett szertartáson 14 órakor hívők sokasága vettek részt. Finta József általános helynök, plébános vezette a nyilvános ünnepi misét. Közben az új református, majd a régi református temetőben tartott istentiszteletet Édes Árpád elnök-lelkész.