Dékánis pedagógusokat tüntettek ki
Közélet

Dékánis pedagógusokat tüntettek ki

Több pedagógus is díjat vehetett át a 2019-20-as tanév első hetében a Dékáni-szakgimnáziumban egy ünnepség keretében.
Futással, koncertekkel indul a 40. Halasi Szüreti Fesztivál
Közélet

Futással, koncertekkel indul a 40. Halasi Szüreti Fesztivál

Péntek délután kezdődik a város legnagyobb rendezvénye a 40. Halasi Szüreti Fesztivál. Ahogy az már hagyomány, 17 órakor a szüreti kocogással és a Kis Roland emlékversennyel indul a program. A rajt és a cél a Semmelweis téren lesz, az útvonal pedig idén is a kertvárosi részt érinti.
Daróczi képek hódították meg Moszkvát
Kultúra

Daróczi képek hódították meg Moszkvát

Daróczi Csaba természetfotós, a halasi székhellyel működő Kiskunszt Fotóklub vezetője ismét rangos nemzetközi sikert ért el. Csütörtökön, Moszkvában, az Arany Teknős Fesztivál fotóspályázat fődíját nyerte el. A 10 éve létező fesztivál a környezettudatosságra nevelő legnagyobb nemzetközi projekt. A fantasztikus siker 3 elnyert díjat és hat kiállított képet jelent, amellyel a legeredményesebb pályázó lett Daróczi Csaba.
Fák, virágok, fények
Kultúra

Fák, virágok, fények

Újabb időszaki tárlat látogatható városunkban. A helyszín ezúttal a KRK Szilády Áron Gimnáziuma. A 40. Halasi Szüreti Fesztivál és a negyedszázados testvérvárosi kapcsolat alkalmából szeptember 5-én került sor a Fák, virágok, fények című nemzetközi kiállítás megnyitójára és a mesék, fotók, rajzok alkotóinak díjazására. A programot Kiskunhalas Város és a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete szervezte.
29. Szüreti Utcai Futóverseny nevezési listája
Sport

29. Szüreti Utcai Futóverseny nevezési listája

Pénteken délután a Semmelweis térről indul el a 29. Szüreti Utcai Futóverseny és 11. Kis Rolnad Emlékverseny. Lezárult a nevezés. Az alábbi listában szerepelnek azon versenyzők nevei, akiknek a nevezését elfogadták a szervezők.
Bikini: igazi slágerparádé lesz Halason
Kultúra

Bikini: igazi slágerparádé lesz Halason

Jó hosszú idő telt el azóta, hogy Kiskunhalason koncertezett a Bikini. Az idén 37(!) esztendős zenekar igen aktív még napjainkban is, az egész nyarat végigturnézták a zenészek. Ráadásul a frontember, a halasi kötődésű D. Nagy Lajos közben a szólólemezét készíti. Az énekes elárulta nekünk, hogy igazi slágerparádéval érkeznek szeptember 8-án, 15 órától a halasi főtéren, a 40. Szüreti Fesztivál zárásaként. 
Ilonka 85 évet élt
Közélet

Ilonka 85 évet élt

2019. augusztus negyedikén reggel elhunyt Béres Lajosné Herke Ilona. A városunkban jól ismert tanárnő hosszú évtizedeken át tanított, nevelt, segítette a rászoruló gyerekeket. Amilyen csendes élt, olyan csendben távozott.
Felújítás volt a halasi bölcsődében (galéria)
Közélet

Felújítás volt a halasi bölcsődében (galéria)

Kihasználták a nyári szünetet a Városi Bölcsődében, több olyan felújítást is elvégeztek, amelyre szükség volt. Térkövezés, kerítésépítés, biztonságosabbá tett játszóhely és párakapu - ezek voltak a 4 millió forintos főbb elemei. Közben javában zajlik azoknak a bölcsiseknek a beszoktatása, akik idéntől iratkoztak be az intézménybe.
Bűzre panaszkodtak a Jókai utcán
Közélet

Bűzre panaszkodtak a Jókai utcán

„A mostani helyzet a halaknak és nekünk, embereknek rossz, de a madaraknak terített asztal.” Greguss Viktor környezetvédő mondta ezt a Jókai utcai domb mellett található vizes területnél. A környéken élők a múlt hét folyamán egyre elviselhetetlenebb bűz miatt panaszkodnak. Mint kiderült, a szag forrása a vízben keresendő.