Hogy mi volt itt régen?!

Erdei Ferenc szociográfus 1937-ben még azt írta, hogy: „utas, ha vonaton érkezik Halasra, a halottakkal találkozik először”. Ha a kutató néhány évtizeddel hamarabb jön a városunkba és vásárnapon érkezik, bizony nem csak a régi református temetővel, hanem egy nyüzsgő színes forgataggal is szembe találhatta volna magát. A két-három napos vásárok igazi vonzerőt jelentettek településünknek. A helyiek mellett messzi földről is jöttek az árusok és a vevők.

 

Bár a két világháború között még létezett a régi Vásártér, de közel sem volt olyan cifra, mint a dualizmus idején. Akkor a Dékáni, a Kossuth, az Állomás és a Vasút utcák mentén, az azok által határolt területen, illetve a kuruc szobor körül volt anno a híres-hírhedt halasi vásár területe. A mai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola, a tiszti lakások helyén, valamint a Kossuth, az Állomás, a Bokréta és a Vasút utcák által körülvett térségben lóvásár volt. Itt állították fel a sütögető sátrak egy részét is. A Schneider villák területén ruhaárusok voltak. A mai Barneváltól majdnem a könyvtár széléig marha-, sertés- és birkavásár volt.

 

A Csipkeház, az Erdei tér 5., 6. a) b), és a Vasút utca 6. között voltak a magyar szabók, a szűrszabók, a szűcsök, a csizmadiák, a cipészek, a kocsi- és szekérgyártók, a bognárok, a talicskások, a szíjjártók, a nyergesek, a kötélverők, a boronások, a kéreghasogatók valamint a favella-, a kapanyél-, a vetőgép-, a kaszakő- és a tokmányárusok. A csipkeházi sétány, az Erdei tér 3-4., 6. c) d) környékén kalaposok, pecsenyesütögetők, gyümölcsösök, kékfestők és csizmapatkolók verték fel sátraikat. A sétány, az Erdei tér 1-2., 6. e) f) területén rőfösök, hentesek, mézeskalácsosok, cukrászok, törökmézesek, gesztenyesütögetők, gyümölcsösök, limonádésok, sörösök, vasedényárusok, bádogosok valamint cukorka- és téli ruha árusok voltak. A sétány és a Dékáni utcák között kínálták portékáikat a takácsok, a vásznasok, a kenyérsütők, a pékek, a perecesek, a lacikonyhások, a szitások, a kosárkötők, a seprőkészítők, a háló- és varsakötők, az órások, a kefekötők, a szappanosok, az esernyősök, a kárpitosok valamint a pipa-, a játék-, a bútor- és a sajtárusok. A Búsuló kuruc szobra és Bercsényi utca körül fazekasok, tányérosok, kádárok és zsibárusok árusítottak.

 

Fura dolgokat beszélnek egyesek manapság a régi (színmagyar?) vásárokról. Ezért is jó tudni, hogy minden helyi vásár igen vegyes képet alkotott. A Dékáni utcán voltak a teknővájó és sütőlapárus cigányok. A Csipkeházi óvoda helyén komédiás sátrak, cirkusz, céllövölde, gramofonosok, bábosok szórakoztatták a népet, de itt tanyáztak a kártyavető- és tenyérjós cigányasszonyok is. Bosnyákok ugyancsak érkeztek minden alkalommal, és nyakukba akasztott dobozokból árulták portékáikat. A Leó patika környékén működött a sok anekdotát rejtő Ürgés kocsma. Errefelé kereskedtek a kanalas tótok, és a szintén szlovák gyolcsárusok. A szőtteseket oláh cigányok és székelyek árulták. Nem beszélve arról, hogy mindig voltak idegen koldusok, illetve léggömb-, virsli-, narancs-, citrom- és fügeárusok is a halasi vásárokban.

 

A jó és a rossz termékeknek akkor is kellett a „reklám”. Az árusok - a feljegyzések alapján – efféle rigmusokat kiabálták a nép fülébe:

 

- Aki vösz, annak lösz, aki nem vösz, beteg lösz!

 

- Gatyamadzag, pöndöl madzag, három krajcár két rőf madzag!

 

- Én vagyok az Olcsó János! Végeladás, nincs maradás! Vögyenek, mert elszóróm!

 

A kellemes szórakozás, valamint a jó üzletek mellett sajnálatosan a bicskázás, a verekedés és a részegeskedés is hozzátartozott a vásárok summájához. Azonban ezek helyett végezetül nézzünk inkább egy kedves történetet egy kiskunosan szűkszavú eladóról:

 

„A halasi vásárban árulta a lovát Imrő István gazda.

 

- Van-e valami baja a rosszaságon kívül? – kérdezi egy vevő.

 

- Háromféle!

 

- Mik azok?

 

- Kendör közt nem szeret járni! (vagyis nem kedveli a hámot)

 

- Az nem baj. Neköm csak úgyis kicsike van vetve! Hát még mi baja?

 

- Fára nem szeret mászni! (vagyis nem megy fel a hídra)

 

- Nem is köll! Hát még?

 

- Feledéköny! (vagyis ostor kell neki)

 

- No, az se olyan nagy baj!

 

Megegyeztek, de az esetnek számos fültanúja volt, s azóta közmondássá lett Halason: „Feledékeny, mint az Imrő István lova.” (Nagy Czirok László gyűjtése alapján)

 

Szöveg: Végső István