Harmóniában - Barabás Anita festménye

 

Hogy kicsit szakszerűbben fogalmazzak: véget ért a modernizmusok kora. A modernizmusok kora utolsó két nagy dobása közül az egyik a neoavantgárd volt, a másik, a befejező és levezető szakasz modernizmus eklektikájának, azaz vegyes felvágottjának kora, a posztmodern volt. A posztmodern volt a végjáték, amely az ezredforduló környékén végleg lecsengett. És akkor mi van most? – kérdezhetnénk, ugyanis hozzá szoktunk, hogy mindig valamely filozofikus vagy metafizikus gravitációs ponthoz viszonyítjuk magunkat. Sokáig mindenki számára Isten töltötte be azt a szerepet. Ezt követte az emberi ész, amely alkalmasnak tűnt arra, hogy a jövőbe lássunk általa, és a boldogság felé vezető vágyainkat általa segítsük megvalósulni. Ez az utópia kelt életre a modernizmusok művészetében. Természetesen Isten sem tűnt el, sőt!, és az ész sem, de ez utóbbi, mint a világ demiurgosza, azaz központi és egységes szervező ereje mára elvesztette hatalmát. Akkor hát mi van most, kérdezhetjük újra. A válasz egyértelmű, és egy topográfiai, egy nem egységes normák szerint megragadható leíró fogalom következik itt: ez pedig a globalizmus. Globalizmus van, amely nem csak az emberi világ teljességét hálószerűen összekapcsoló jelenség neve, hanem azt is jelenti, hogy koroktól, földrajzi helyektől és értéktől függetlenül minden kapcsolatba kerülhet mindennel.

Neves művészettörténészek 2012-ben a németországi Karlsruhe-ban rendezték meg a Kortárs globális művészet című monstre kiállítást, melyhez 500 oldalas katalógus készült. Tanulmányok, interjúk, projekt ismertetések találhatók a katalógusban. A lényeg, hogy jelen pillanatban nem mondható több korunk művészetéről, mint hogy globálisan egyenrangú minden művészeti jelenség és globálisan hathat bármely jelenség bármely másra. A műalkotással kapcsolatban alapvetően egy kritérium maradt. Ma a műalkotás nem stílusokhoz és nem kortendenciákhoz kötődik, csak önmagának kell megfelelnie. Ez a megfelelés kritérium pedig az autentikus fogalmával írható le. Ma a műalkotás iránti elvárás, hogy autentikus, azaz értékesen eredeti, egyedi nézőponttal, egyedi megoldással rendelkező legyen.  

Ezzel túl vagyunk a történelem „szükségszerűségén”, azaz a változások ésszerű és kötelező bekövetkezését hirdető felfogáson, ami azt is magával hozta, hogy ismét nyílt lett a múlt, azaz a múltból bármit, bármikor beemelhetünk a mába, anélkül, hogy utánzónak, vagy önálló mondanivaló nélküli dilettánsnak tartanának. Ezt a kis eszmefuttatást azért tartom fontosnak leírni, mert véleményem szerint Barabás Anita éppen így tesz, anélkül, hogy ezt ő szavakban megfogalmazná. Autentikus műveket alkot, ugyanakkor számos történelmi analógiát kínál fel festészete.

Barabás Anita azok közé az alkotók közé tartozik, akik már gyermekkoruk óta valami ellenállhatatlan vonzerőt éreztek a rajzolás, a festés iránt. Anita a szegedi Tömörkénybe jelentkezett, de miután nem vették fel, itt Halason a Sziládyban érettségizett. Ezt követően nem volt elég bátorsága, hogy egy művészeti főiskolát megpróbáljon, így maradt a szépség-szakma, majd jött a házasság és a gyerekek, végül a válás. Az elválás sok ember számára nem csupán egy társtól való elszakadást jelenti, hanem vízválasztó a személyiség kiteljesedése szempontjából. Anita számára is a válást követető időtől kezdve lett egyre fontosabbá és izgalmasabbá a festészet. Érett nőként, az anyaságot megtapasztalva, mind többször érzett késztetést arra, hogy az anyaság örömét és a női lét, a női szépség varázsát mutassa meg a képein. Mondanom sem kell, ez a téma a művészetek egyik legősibb toposza. A reneszánsz óta különösen sokat foglalkoztak ezzel a témával.

Harmóniák összjátéka

Anita 2010-ben a Halas Galériában rendezett kiállítása alkalmával festette meg a Harmóniában című képét. Ez a festmény nem más, mint egy hagyományos fekvő női akt mai változata. Röntgenkép és a reneszánsz mesterek, Giorgione és Tiziano fekvő Vénusz-aktjainak mai, festői metamorfózisa.

Barabás Anita képén egy könyökére támaszkodva, félig fekvő nőt látunk. A test, mint egy röntgenkép, feltárja belső titkait. Az anya testében össze gömbölyödött magzatot látunk. De látjuk a szívet, a tüdőt, mint a testbe ágyazott növényi sejteket. Ez a női test nem csupán a földön, azaz a természetben fekszik, de a testből kinövő erezetek által szinte a fölbe gyökerezik. Az akt vállain spirális íveket látunk, melyek változatai a test más pontjain is felbukkannak. A haj szintén spirálisan kunkorodó, növényi hatású. Ezek a motívumok a vörös háttérben is előfordulnak, és néhányuk határozottan virág alakot vesz fel. A női test ebben az értelemben a szépséges virág, mely magzatát hordozza, és amely a földből kinőve az ég felé hatol. A stilizáció eszközeivel Barabás Anita egyszerre egy nőt és egy női testbe rejtett virágot festett meg. Ez a földön fekvő nő, maga a virág, maga a szépség és maga a tavasz. Ez a tavasz egyúttal a fogantatás pillanata is, amely a nyár végi termés ígéretét hordozza magába. Persze, nem más ez, mint az anyaság maga. Anitának mindezt a szerteágazó és mégis szervesen összefüggő jelentést sikerült ebben a képben megjelenítenie.

Mint a bevezetőben írtam, ez a kép egy művészettörténeti archetípus mai változata is, mégpedig a fekvő meztelen Vénuszé. Az egyik leghíresebb Vénusz képet Tiziano festette. Az Urbinói Vénusz a szépség és a szerelem megtestesítője volt a reneszánsz ember számára. Az ő kezében is ott látható egy virágcsokor, amely a női lét és a virág szoros kapcsolatára utal. Anita képének virágmotívumai és virág asszociációi szintén hasonló jelentést sugallnak. Elég, ha arra gondolunk, hogy az ő női testében is ott dobog az a szív, amely magának a szerelemnek jelképe. A testkontúrok, a női test idomai, az arcvonások és maga a kép dekoratív, díszes stilizáltsága pedig egyértelműen egy szép és vonzó nőt mutatnak. Szépség és szerelem. Valamit e kettő szoros összefüggése a testtel és a testen keresztül a természettel… Anita képén nem csak az erek kapcsolódnak az anyaföldhöz, de a tüdő, a lélegzet, a levegő is a természettel való együttlélegzést jelentik. Anita Harmóniában című képe mindezen tartalmak összhangját teremtik meg. De hogy Tiziano mellett egy modern és közeli példát vegyünk, Berki Viola Odaát című festményén az etruszk Turan istennő sírszobrát festi meg. Turan, mint a görög Aphrodité (később a római Vénusszal azonos) kortársa szintén a szerelem és a szépség istennője volt a Róma előtti Itáliában. Turan és Aphrodité példája mutatja, hogy a fekvő női test milyen mély és gazdag jelentéssel gyökerezik az európai kultúrában. A tulipán virág formája rendkívül változatos, de szinte minden esetben egy telt női test formáját idézi fel. A tulipán maga a nő, a női test. Szépség és csábító vonzerő.

A képleíráson és a művészettörténeti analógiákon túl Anita képének poétikája szempontjából mit is jelenthet a harmóniák összjátéka? A harmónia mindig rejtély, talán ezért nem lehet tökéletesen megfejteni. A harmónia titokzatos erők összjátéka, amit emberi erővel megteremteni az egyik legnagyobb alkotói feladat. A harmónia mindig pofon egyszerűnek tűnik és mégis megismételhetetlen. A legnagyobb harmóniateremtő erő maga a természet. Az intelligens ember nem utánozni, legyőzni, hanem maga is olyan tökéletes teremtő erővé igyekszik lenni, mint maga a természet.

Barabás Anita képe maga a Harmónia. Kiskunhalason és az ország más városaiban, galériáiban is egyre ismertebb művésznő festményein a női szépségbe rejtett természetes báj, a virágokba, elsősorban a tulipánba rejtett harmóniát teremti újjá. A természetes összhang rejtélyének keresése minden képén, minden színes tulipánján felbukkan.

Barabás Anita, mint az érzékeny női lélek általában nem csak a látható dolgok harmóniáját keresi, de az egész világ összhangjának muzsikáját szeretné meghallani, ezért sokféle hatástól engedi magát ösztönözni. Lehet ez a talányos és megfejthetetlen álomvilágot elénk táró szürrealista festészet, a gyermekrajzok játékos vidámsága, a reneszánsz Vénusz, vagy Pablo Neruda verse.

„Virágzó tűz, nyílt kandeláber,

a szárazföld s a tenger

Egyezségének duzzadó gyümölcse.

Minő anyagból,

agátból, kvarcból, gabonából

Sarjad tested,

kikelve, mint kenyér a melegben,

hajolva

Ezüst csillám dobba,

egyetlen-szirmú völgybe, bársony

Örvények gyönyörébe,

amíg itt áll előttünk

A finom és fölényes női forma.”

Költészet, zene és festészet világa talál egymásra Barabás Anita képein. Anita olvasmányélményei, kedvelt zeneszámai és a fantáziáját megmozgató festmények egy új harmóniában olvadnak össze képein. A harmónia, ha megvalósul, mindig valami olyasmit mutat fel, amire az összhangot alkotó elemek magukban nem lennének képesek. A harmónia a kiszámíthatatlan többlet. A harmónia az élet szférikus zenéje. Mágia és csoda, amely a művészetek és a létezés szépségének varázsát rejti magában. Nem véletlen, a szépség és harmónia sok esetben magában a nőben ölt testet.

Ha az általunk létrehozott harmónia megszületik, majd tartósan fennmarad, akkor egy önálló kis világ kerekedik belőle ki. A mikrokozmosz, ami Anita művészetében maga a magzatot hordozó, vonásaiban a szépséget hordozó női test. Anita egy saját kis világot teremt az általa szeretett és kedvelt világ különféle részleteiből, amit azután a női test képében egyesít. Ez a test egyúttal a természetes szépség önálló kis színes kertje, a szerelem ígérete és az anyaság, a termékenység öröme is.  

Anita művészete jellegzetes női művészet. Dekoratív, harmonikus és olthatatlan vidámságtól átitatott művészet. Egyszerűen szép, varázslatos és autentikus. Egy Nő művészete a Nőről.

Kép-szöveg: Szűcs Károly