Halasi életképek a 19. századból

Biczó (Bitzó) Géza 1853-ban Nagykörösön született. 1871 és 75 között Keleti Gusztáv és Székely Bertalan növendékeként Budapesten, a Mintarajziskola tanárképzőjét látogatta. 1973-ban alig húsz éves, mikor első rajzát közölte a Vasárnapi Újság. Iskolai tanulmányait befejezvén, 22 éves, amikor 1875-ben a halasi Református Gimnázium rajztanári állását nyeri el.

Alig kezdi meg halasi tanáréveit, amikor 1876-ban önkéntesnek vonul be. Katonatisztként Bécsbe helyezik, ahol arra is mód van, hogy szabadidejében a helyi Művészeti Akadémián képezze magát. Leszerelését követően, 1878-ban visszatér Halasra.1880-81-ben, ismét megszakítva gimnáziumi munkáját, a református egyház támogatásával Piloty tanítványa lesz a müncheni akadémián. A következő évben, 1882-83-ban a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán a Lotz-féle festészeti osztályt látogatja, ahol felsőfokú rajztanári képesítést szerez. 1885-ig tanít a halasi Református Gimnáziumban, majd saját kérésére Trefort Ágost miniszter a Budapest VII. kerületi a Barcsay utcai Általános Gimnáziumba nevezi ki. Ettől kezdve ideje nagy részét a rajztanítás köti le. 1891-ig változatlanul közli rajzait a Vasárnapi Újság, és többnyire portrék és néhány, fénykép alapján készült népi életkép fűződnek a nevéhez. Később már nem találkozunk rajzaival a népszerű képes hetilap hasábjain.

 

1907-ben, a művész halálakor az egyik pesti tanártárs a következőképp emlékezett Biczó halasi időszakára: „Legkiválóbb munkásságát Halason fejtette ki, itt élte legboldogabb éveit, mint azt ő maga is sokszor mondta; itt a magyar emberek között, itt találta a legjobbnak a környezetet, az életet. A halasi intelligencia, melyben élt és amely büszke volt rá, segítette, buzdította munkásságában. A legszebb, legtipikusabb magyar alakokat szerezték neki, csakhogy mennél jobb motívumokat kapjon zsánerképeihez.” Biczó Géza életműve a halasi képzőművészet múltjában mindeddig feltáratlan. Ennek egyik oka az lehet, hogy eredeti művei eltűntek és szétszóródtak, rokonai már nem élnek városunkban. Díszes síremléke a Nagykőrösi Református Temetőben található.

Biczó Géza (1853-1907) a halasi Református Gimnázium első szakképzett rajztanára, aki a tanítás mellett művészi babérokra is tört. Halasi évei alatt, 1878-tól közli fába metszett halasi életképeit a Vasárnapi Ujság.Nem sokkal később, 1880-ban már a korabeli Magyarország legnagyobb és legjelentősebb művészeti egyesülete, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tagjai sorában találjuk, és rendszeresen állít ki a budapesti Műcsarnokban.

 

A rövid életrajzi áttekintést követően érdemes foglalkozni Biczó művészi és illusztrátori pályafutásával. Első rajzait a Vasárnapi Ujság közli 1873-ban, még a Mintarajziskola növendékeként. Arany Jánost és Fáy András fóti házát megörökítő rajzai a legendás költő arcvonásait és Fáy művésztanyáját dokumentumszerű hűséggel mutatja be a korabeli nagyközönségnek. Bár ez a két kép elsősorban a lap számára készült illusztrációként értékelhető, későbbi munkásságát ismerve, egyértelmű, hogy Biczó nem csak illusztrátorként, de kiállító művészként is igyekszik érvényesülni. Miután ez a két tevékenység önmagában nem ad biztos megélhetést számára, ambícióit tanári tevékenysége kiegészítőjeként tudja csak megvalósítani. Biczó úgy kerül Halasra, hogy már részese a budapesti művészeti életnek, és ezt a státuszát vidéki rajztanárként igyekszik megőrizni. Ezért törekedik arra, hogy külföldi akadémiákon képezze megát, amit munkaadója, a Református Gimnázium is támogat. Ezért keresi a lehetőségeket, hogy a Vasárnapi Ujság közölje életképeit és portréit, valamint ezért állítja ki a mindennapi életből vett jeleneteket bemutató festményeit és grafikáit a Műcsarnok tárlatain. A halasi népi életképek megjelenésében a helyi közösség maximálisan támogatja, és büszke arra, hogy a halasi emberek és motívumok megjelennek az ország nyilvánossága előtt.

 

 

Nézzük a művész halasi alkotó periódusát, azt a dekádot (1875-85), amely alatt Biczó a legboldogabb éveit töltötte, és ahol festőművészként és illusztrátorként is kiteljesedett munkássága. Melyek azok a fórumok, melyek festőművészi- és illusztrátori tevékenységét bemutatják? A művész-tanár illusztrátori tevékenységét elsősorban a rendkívül népszerű képes hetilap, Vasárnapi Ujság lapjain kísérhetjük figyelemmel. Biczó akkoriban a lap egyik legtöbbet foglalkoztatott munkatársa. De megjelentek képei A Hét vagy az Akadémiai Értesítő lapjain is. Festészeti- és grafikai munkássága szempontjából alapvetően fontos, hogy az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat (OMKT) tagjaként 1880-tól rendszeres résztvevője a társulat kiállításainak. Ezeken a nagy figyelmet felkeltő és széles sajtónyilvánosságot kapó tárlatokon a Műcsarnokban (ma a Magyar Képzőművészeti Egyetem főépülete Budapesten, az Andrássy úton), a kor legnevesebb festői, így Telepy Károly, Keleti Gusztáv, Barabás Miklós, Lotz Károly, Székely Bertalan és Benczur Gyula műveinek társaságában mutatják be festményeit, a halasi és nagykőrösi népéletből vett olajképeit. Néhány olajjal festett arcképe a Magyar Tudományos Akadémián található, de az ő nevéhez fűződik a mai Szilády Galériában található Gyárfás portré is. Gyárfás István arcképe a későbbi Szilády portrégalériát megalapozó, egyik első olajportré volt.

 

A Református Gimnáziumban eltöltött évtized alatt, tucatnyi halasi és néhány nagykőrösi életképe jelent a Vasárnapi Ujság lapjain. A Vasárnapi Ujság egy egész korszak, hét évtized (1851-1921) legfontosabb képes hetilapja. Nem csak a nagyvárosokba, de szinte minden korabeli magyar kisvárosba eljut. Kiskunhalason, évtizedeken keresztül fizette elő a lapot a Casino Egylet, illetve jogelődje, ahol a tehetős és tájékozott polgárok, tanárok, virilis birtokosok, katonatisztek és családtagjaik olvasták. Az újság virágkorában, 1873-91 között jelentek lapjain Biczó Géza képei. Ezek többségéhez Kiséri néven a halasi virilis polgár, a református egyház presbitere, Kiséri Péter Dénes (1836-1904) írt színes, anekdotizáló kommentárt. Az életképeket vásznon megörökítő festőművész és az életképleíró irodalmár együttműködése tucatnyi közös művet eredményezett a Vasárnapi Ujság lapjain. Ezek következők: Alku, 1880 ; Csizmadia műhely, 1880; Sutulás (Szőlőpréselés), 1880; Ügyes-bajosok, 1880; Csigázás, 1882; A kovácsmester, 1882; A kerítés mellett, 1883; A mi kovácsunk, 1883; Cziczázás, 1883; A klárinétos, 1884; Disznóvágás (Béved estéje), 1884.

A képek sarkában egy további szerzőtárs, Pollák Zsigmond (1837-1912) fametsző neve tűnik fel. Ennek oka, hogy Biczó képei a Vasárnapi Ujság oldalain fametszetként jelentek meg. A fametszeteket minden esetben a kor egyik jelentős és neves fametszője, Pollák Zsigmond készítette. A korabeli újságokban, egészen az 1880-as évek végéig még nem tudták megoldani a képek nyomdai sokszorosítását. A fadúcba vésett metszetek közvetítésével a fényképek, festmények, rajzok vagy a riportokat illusztráló „életképek”nyomdailag sokszorosíthatóvá váltak. A metszetek mindegyikén ott találjuk Bitzó (sic!) aláírását, sok esetben az évszámot és Halas nevét is. A kép ellentétes sarkában pedig a Pollák Zs. felirat olvasható.

Biczó egyik jelentős halasi vonatkozású képe Az Újonc címmel, 1878-ban ugyancsak a Vasárnapi Újságban jelent meg. Egy katonának bevonuló legény mulatozásának mozgalmas jelenetét örökítette meg a festő. A képen zenészek kíséretében, borittasan hazatérő legényt az idősebb férfiak és nők elutasító és meglepett mozdulatokkal fogadják. A népi-romantikus felfogású életképet a festő egy parasztpolgár szobájába helyezte, ahol a néprajzi leírás részletességével és hitelességével figyelhetjük meg a korabeli öltözetek, eszközök és a lakókörnyezet jellegzetességeit. Biczó nemcsak a Vasárnapi Ujság „rajzoló-riportereként”, azaz életképfestőként közismert, de portréfestő tevékenysége is jelentős. Ugyancsak a Vasárnapi Újság, illetve a Kiss József által szerkesztett A Hét lapjain találkozhatunk a kiemelkedő magyar kortársairól készített arcképeivel. Ez utóbbi helyen jelent meg halasi tanártársáról, Baksay Sándorról készített portréja.

Biczó életképsorozatának jelentősége felbecsülhetetlen. Valószínű, hogy a ravatalnál a tanártársa által elmondott beszéd sorai éppen azokat a „legszebb, legtipikusabb magyar alakokat” említik, akik a Vasárnapi Ujságban megjelent halasi életképeken szerepeltek. Nem csak ez teszi különösen érdekessé és értékessé ezeket a grafikákat. Halasi életképek, mindennapi jelenetek korábban nem jelentek meg városunkról. Már Biczó halasi tevékenysége idejében, 1881-ben az Osztrák Magyar Monarchiaírásban és képekben című könyv második kötetében jelent meg egy-egy rajza, melyek egy kun embert és kun leányt ábrázolnak helyi viseletben. A néprajzi hitelességű ábrázolások Baksay Sándor Jászkunság című fejezetét illusztrálták. Ugyancsak ebben a kiadványban találjuk Morelli Gusztáv (1848-1909) fametszetét Halasi sóstó címmel. A fametszet minden valószínűség szerint Biczó Géza eredeti rajza nyomán készült.

Biczó Géza Kiskunhalas első jelentős és professzionális képzőművésze volt, aki legtermékenyebb éveit városunkban töltötte. A Vasárnapi Ujságban megjelent fametszetek egyrészt sokszorosító művészeti alkotások, másrészt irodalmi, néprajzi és szociológiai tartalmú kordokumentumok. Amit megörökítenek, az látványában hű és reális. A fametszetek olajjal megfestett, vagy szénrajz eredetije Biczó saját kezű munkája. Ezek többségét, még a fametszetek megjelenése előtt, a festő számos esetben bemutatta a Műcsarnokban.

 

Biczó 1885 szeptemberétől Budapesten, a VII. kerületi Főgimnázium tanára. Ez a lakhely- és munkahelyváltás jelentős változást hoz életében. A Vasárnapi Ujság továbbra közli képeit, de már nem eredeti, saját élmények alapján készült festményeket, grafikákat, hanem néhány fényképek után rajzolt erdélyi és felvidéki jelentet, valamint ismert emberek portréit. 1885 után a halasi és nagykőrösi életképek eltűnnek munkásságából. A Vasárnapi Ujság 1891-ig még további 20 reprodukciót közöl, melyek nevéhez kapcsolhatók. Ezt követően nem találjuk képeit a legnépszerűbb képes hetilapban. Valószínűleg nem a rajztanár-festő viszonya romlott meg a hetilappal, hanem egy nyomdatechnikai korszakváltás okozta kapcsolatuk leépülését. Az újságok lapjain a fényképek vették át a kézzel készült metszetek helyét.

 

 

Biczó 1880-tól rendszeres résztvevője az OMKT kiállításainak. Érdekes, hogy a Vasárnapi Ujságban megjelent fametszetek olajkép, vagy szénvázlat eredetije számos esetben az OMKT korábbi tárlatain lett bemutatva. Erről a Műcsarnok kiállítási katalógusaiból tudunk. Az OMKT nem csak szakmai egyesülete volt a magyar művészeknek, de maga tartotta fenn a Műcsarnokot. Itt évente több tárlattal egybekötött képzőművészeti vásárt tartottak a tagok részvételével. Az arra érdemes alkotásokat az uralkodó vagy más, tehetős látogató megvásárolta. A Műcsarnok kiállításai minden esetben széles sajtó visszhangot kaptak, mindig több ezren tekintették meg a szobrokat és a falakra akasztott képeket. A tárlatok megtekintése nem csak a kulturált polgárok elmaradhatatlan társadalmi kötelezettsége volt, de nemzeti ügy is. A széles nyilvánosság tárgyalta mind a képek témáját, mind a festő stílusának, ábrázolásmódjának, tehetségének kérdését. A tárlaton bemutatott képek témája „nemzeti ügy” volt. A hazafias jelenetek, népi életképek, Magyarország tájait megörökítő tájképek a nemzeti önismeret és öntudat ápolásának fontos és alapvető részét képezték. A tehetősebb polgárok kötelességüknek érezték, hogy ezeket a képeket megvásárolják, evvel is támogatva a művészetet és a művészeket. A budapesti Műcsarnok kiállításait hónapokon keresztül meg lehetett tekinteni. Így a folyamatosan újranyomott katalógusokból az is kiderül, hogy a kiállítás végére az alkotások jelentős hányada elkelt. Így Biczó festményei is. Ez lehet az oka annak, hogy a halasi életképek közül talán egy sem került vissza városunkba.

 

 

Biczó halasi éveivel kapcsolatban fontos kiemelni a református egyház, a gimnázium és a városi értelmiség szerepét. Biczó művészetét és képzését a Református Egyház támogatta. Budapesten csak ezzel a háttérrel szerezhetett felsőfokú rajztanári képesítést. Ő lett az első rajztanár Halason, aki főiskolai szakképesítéssel rendelkezett. A Református Gimnáziumban ekkor több tudós, akadémikus professzor is tanított. Az ő példájukat is követve vált Biczó olyan művész-tanárrá, aki külföldi főiskolákon képezte magát, akinek alkotásai megfeleltek a kor legmagasabb szintű elvárásainak. A művész-tanár státuszt Biczó valósította meg először Halason. 1885 őszétől majd Dékáni Árpád követi őt a gimnázium rajztanári katedráján, aki hasonló ambíciókkal rendelkezik. Ennek a szemléletnek volt következménye, hogy Biczó kun lányt és férfit ábrázoló népviseleti képét követően Dékáni a kun csipke életre keltését tűzi ki céljául. 1902-ben, Markovics Mária segítségével így születhetett meg az első halasi csipke.

Budapestre kerülése után Biczó idejének nagy részét a tanítás köti le, így többnyire csak portrék készítésére vállalkozik. Egyértelmű, hogy a fővárosba költözéstől művészi pályafutása kiteljesedését várta. Ezzel szemben a tanítási terhei nőttek. Elszakadt a népi életképek megörökítésének közvetlen forrásától, a halasi és nagykőrösi környezettől. Hiteles életképeket a továbbiakban már nemigen tudott készíteni, legfeljebb a személyes jelenlétet és élményt nélkülöző fényképek alapján. Az ilyen, fénykép alapján rajzolt képek iránt azonban már nem volt meg a korábbi érdeklődés. Nem csak a népi életképek hiteles forrásától került távol Biczó, de illusztrátori tevékenysége is háttérbe szorult. Ez utóbbi oka a fényképek nyomdai sokszorosíthatósága volt. A 19. század közepétől a képes folyóiratok többsége fényképek vagy eredeti műalkotások fametszet másolatait sokszorosították, mivel a képek nyomdai reprodukciója csak így volt megoldható. 1890-körül egyre gyakrabban kezdték alkalmazni a fotó klisét, amely a fotónegatívot alkalmassá tette nyomdai sokszorosításra. Ez a folyóiratok számára dolgozó grafikus-festő illusztrátorok és fametszők tevékenységének végét jelentette. A fotográfus és a nyomdai klisékészítő átvette a művész, grafikus és a fametsző helyét. Mindezek a változások alkotói és egzisztenciális válságot idéztek elő Biczónál is. Utolsó grafikái 1891-ben jelennek meg a Vasárnapi Ujság hasábjain. A következő időszakban egyre sűrűbben betegeskedett, lassan elveszette alkotói, tanári ambícióit. Csalódott és megkeseredett, beteg emberként, 54 éves korában Budapesten halt meg.

 

Biczó Géza, Kiséri Péter Dénes és Pollák Zsigmond közös munkájaként álljon itt most a Csizmadia műhelycímű kép, a hozzá tartozó irodalmi szöveggel, úgy, ahogy azt 1880-ban a Vasárnapi Ujság olvasói láthatták, de egy kicsit másképp, mint ahogy a kép olaj, vagy akvarell változatát a Műcsarnok 1880-as kiállításán bemutatták. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kép a paraszt-iparos szoba című akvarellvázlat alapján készült (2.kép).

Tehát kiséri Péter Dénes szövege: „Ő kegyelme, a májsztrom, a magyar mesteremberek közül a leghumorosabb alak, s ezért a legnépszerűbb is. Nincs olyan újdonnat új kalendárium, amelyben egy pár csizmadia anekdota ne volna. Ugyan kinek jutna eszébe tímárt pingálni, amikor csizmadiát pingálhat. Oda kell nézni, arra a képre, mily életből vett jelenet az, és milyen igaz! Azt az ágrólszakadt faczér vándorlegényt talán szoczialisztikus üzelmei s magyar ember véréhez nem való strikolásai (sic! sztrájkolásai) űzték ebbe a tősgyökeresen magyar műhelybe, méltó csodálkozására annak a bögyösgalamb formájú barnapiros tinikának, aki az ajtónyíláson betekintve, előbb bizonyosan szemérmesen pillantott Mihály bácsira, összehasonlítván azt a kipödrött bajuszú, még pongyolában is peckes ideált, azzal a ház közepén álló puruttya madárijesztővel, csak az isten őrzi, hogy el nem kiáltja magát: „Uram, ne vígy kísértetbe, milyen maskara!”

Képzőművészet, irodalom, néprajz, helytörténet és sajtónyilvánosság. Ezek az alapvető tárgyalási nézőpontjai a képnek és a hozzá tartozó szövegnek. Ugyancsak ezeknek a nézőpontoknak hangsúlyozása szükséges, amikor Biczó Géza munkásságáról, és halasi évtizedének jelentőségéről beszélünk.

Szöveg: Szűcs Károly