Forrás 40
Archívum

Forrás 40

1973-ban, az idén 40 éve alakult meg a Forrás Irodalmi Klub. A megyei irodalmi folyóirat támogatásával egy helyi fiatalokból, pályakezdő tanárokból, óvónőkből, műszaki értelmiségiekből verbuválódott kis közösség a Művelődési Központ anyagi támogatásával működött. Később az Új Tükör című képes heti folyóirat is a támogatta a klubot.

Ezzel a támogatással hívtak meg népszerű művészeket, sportolókat és más, ismert embereket. A klub látta vendégül többek között Knézy Jenő sportriportert, Buda Ferenc költőt vagy Xantus János filmrendezőt. A havi előadásokat és beszélgetéseket belföldi és külföldi kirándulások, nyári táborok egészítették ki. Nem volt ritka, hogy párkapcsolatok szövődtek a klubtagok között.  

A Forrás - Új Tükör Klub a rendszerváltást követően megszűnt, majd éppen tíz évvel ezelőtt, 2003-ban éledt újjá. Ekkor egy kis füzet is jelent meg a klub múltjáról. Ma néhány 30-as is látogatja a klub összejövetelit, és Baráth József személyében egy generációval idősebb állandó résztvevője is van az esteknek. A Forrás – Új Tükör Klub ma részben nosztalgia klubként működik, de a visszaemlékezések mellett rendszeresen szóba kerül a jelenlévők legújabb irodalmi és művészeti élménye. A képen három első generációk klubtag, Daczi Judit, Fodor Mária és Bikfalvy Anna.

Szöveg-kép: Szűcs Károly