Fidesz kétharmad, Bányai Gábor a képviselő
Archívum

Fidesz kétharmad, Bányai Gábor a képviselő

Óriási Fidesz fölényt hozott a vasárnapi országgyűlési képviselő-választás. A jelenlegi kormányerők a következő négy esztendőben is folytathatják a munkájukat, ráadásul, az eddigi adatok szerint ismét parlamenti kétharmados többséggel. A halasi körzetet 2018-ig Bányai Gábor képviseli majd, ő közel húszezer szavazatot kapott a polgároktól.

 
Nem hivatalos végeredmény szerint 133, Fidesz-KDNP delegálta képviselő ülhet majd a hamarosan megalakuló új országgyűlésben. A jelenlegi kormánypárt ismét jelentős győzelmet aratott a vasárnapi választáson, amely biztosítja számára a következő négy évben is a parlamenti kétharmados többséget.valasztaspatko
 
Ami a kiskunhalasi körzetet illeti, Bányai Gábor, hasonlóan pártjához simán hozta a győzelmet. A jelenlegi megyei közgyűlés elnöke 54 százalékos részvétel mellett 19654 szavazatot szerzett, ez a közel 97 százalékos feldolgozotságnál van így. A jobbikos Farkas Gergely 9364, míg Török Zsolt (Kormányváltók) 7021 vokssal végzett a harmadik helyen.banyaiorom
 
Az LMP delegálta Lapos Péter megelőzte Gyovai Istvánt, a független Uray Erzsébet pedig a hatodik helyen fejezte be a küzdelmet. A legkevesebb szavazatot, szám szerint huszonnégyet Logó Rita Ilona és Sárosi Albert tudhatja magáénak.
Jáger Levente
Fotó: Kovács Iván
Grafika: www.valasztas.hu