Erkel-ünnep
Évekkel ezelőtt az volt a terv, hogy lebontják az évtizedek alatt életveszélyes állapotba kerülő Erkel Színházat, végül inkább a felújítás mellett döntöttek.
A budapesti Erkel Színház évtizedeken át a legjelentősebb teátrumnak számított a fővárosban. Mivel ennek a létesítménynek volt a legnagyobb a nézőtere, több jelentős koncertnek, televíziós műsornak is helyet adott. Aztán évekkel ezelőtt olyan döntés született, hogy le kell bontani a megromlott állagú színházat. Ebből nem lett semmi, az elmúlt hónapokban jelentős felújítás történt az épületen. Erkel Ferenc születésének évfordulóján, a magyar opera napján a zeneszerző által komponált magyar himnusz eredeti változatának hangjaival csütörtökön megnyílt a csaknem kétmilliárd forint ráfordítással megújult Erkel Színház.
Az ünnepi gálaest kezdetén a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter hangsúlyozta: egy álom teljesült be ezen a napon. Kiemelte: évadonként kétszáz estén az Operaház jegyárainak negyedéért, harmadáért az ottanival azonos mérce szerint és színvonalon élvezhet előadásokat a közönség az Erkel Színházban.
Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy 1777-ben ezen a napon nevezte el Mária Terézia császárnő és magyar királynő fiáról, József főhercegről a kerületet. Tarlós István, Budapest főpolgármestere üdvözlő beszédében azt mondta, a jövőre elinduló négyes metró II. János Pál pápa téri állomásán fontos lesz feltüntetni Erkel Ferenc nevét.
Ünnepi köszöntőt Orbán Viktor miniszterelnök mondott. Egy nemzet nagysága a tudomány és a sport mellett a kultúrában ölt testet, márpedig Magyarország ma már nemcsak erősödik, hanem lépésről lépésre visszanyeri nagyságát - mondta Orbán Viktor. A kormányfő beszédében hangsúlyozta, hogy a magyarok mindig is kultúrnemzetnek tartották magunkat, a színházak, operaházak és koncerttermek pedig a nemzeti kultúra templomai, ahol a nemzet szelleme, szellemi nagysága nyilvánul meg.
A felújítás 1,7 milliárd forintba került. Holnap este már Ákos koncertezik a patinás falak között. (MTI fotó: Máthé Zoltán)

