Archívum
A halasi választókerület a leglustább
A halasiak részvételi aránya megfelel a megyei átlagnak, viszont az egész választókerületre nézve Bács-Kiskunban az ötös körzet a leglustább. A 39 százalékos megjelenés jóval rosszabb az országos adatoknál is. Kiskunhalas egyes szavazókörei viszont kitesznek magukért és már több helyen megjelent voksolni az arra jogosultak több mint fele.
A legutóbbi, délután három órás adatok szerint az ország szavazópolgárainak 45,02 százaléka élt már a lehetőséggel, hogy voksával alakítsa saját jövőjét. A halasi székhelyi ötös választókerületben már nem ilyen szép a kép, ugyanis itt a megjelenési arány 39 százalék, ami a megyében a legutolsó. Ami Kiskunhalas városát illeti, sokkal jobb a helyzet. A város harminc szavazóköre átlagolva 41,56 százalékos részvételt jelentett.
Ha egyenként megnézzük a helyszíneket kiderül, hogy a Kertvárosi-iskolában lévő ötös körben 456 polgár jelent meg, ez 54,29 százalékos részvételi arányt jelent. Több olyan hely van még, ahol a megjelenés meghaladja az 50 százalékot. Érdekesség, hogy a Kertvárosban lévő másik helyszín viszont alig 25,23 százalékot produkált eddig.
A vidéki adatokat megfigyelve kiderült, hogy a császástöltésiek igen aktívak, az erdészeti irodában 47,84 százalékos a megjelenés. A kisszállási Stop Csárda továbbra is jóval a megyei átlag alatt van, ugyanis eddig minden ötödik választópolgár kereste fel azt a szavazóhelyet.
Kép-szöveg: Jáger Levente

